Sajtóközlemény 2013.11.29.
Elsőként az európai uniós nagyprojektek közül 
 
Pótmunkák nélkül, jelentős megtakarítással és többlet műszaki tartalommal befejeződött a Székesfehérvár térségi európai uniós nagyprojekt

 

Székesfehérvár, 2013. november 29. A tavaly októberben határidőre elkészült, négy települést érintő csatornahálózat-bővítés – a megtakarításból és a tartalékkeretből kigazdálkodott többlet-műszaki teljesítések átadását követően – immár teljes egészében befejeződött. Csaknem 190 kilométernyi vezeték, 27 átemelő-telep épült, mintegy 8,57 milliárd forint tervezett összköltséggel. A beruházás több mint 20 és fél ezer ember komfortját növeli, nem mellékesen jelentősen hozzájárulva a Velencei-tó vízminőségének megóvásához. Ezek a gondolatok is elhangzottak a projekt pénteki székesfehérvári zárórendezvényén.

 

Mint ismeretes, Székesfehérvár korábban ellátatlan területein, valamint Pákozd, Pátka és Seregélyes települések teljes területén teremtődött meg a szennyvízcsatorna-hálózatra való rákötés lehetősége az Európai Unió által támogatott környezetvédelmi nagyprojektben. A kivitelezés rendben lezajlott a 2012 októberi határidőre – azonban a munkák több helyen mégis folytatódhattak. A kivitelező KSZ 2010 Konzorcium ugyanis többlet- és pótmunkák nélkül építette meg a teljes szennyvízelvezető rendszert, a kivitelezési szerződéshez képest így nettó 167.765.513.-Ft megtakarítást sikerült elérni. Ezért a tervekben eredetileg szereplő háztartások mellett azóta elkészült új utcaszakaszok, újabb ingatlanok is bekötéshez juthatnak, amihez kezdeményezni kellett a Támogatónál a műszaki tartalom változtatását.

 

A zárórendezvényen Hullay Gyula projektmenedzser összegezte a megvalósult fejlesztés tapasztalatait. Kiemelte: a projekt pót- és többletmunkák nélkül, ugyanakkor többlet műszaki tartalommal zárulhatott a megtakarítások eredményeként. A projekt végső „leltára” szerint 6671 bekötés lehetősége teremtődött meg. A projekt fizikai megvalósulása után a ténylegesen leszerződött összegek alapján a projekt tartalékkeretét nem kellett fölhasználni, a Kedvezményezett mintegy 152 millió forintnyi támogatásról lemondhatott. Így a támogatási szerződés utolsó módosítása alapján a bekerülés végösszege 8 175 millió Ft, amiből a támogatási összeg 6 milliárd 157 ezer forint.

 

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség képviseletében megszólaló Czinege Anett azt hangsúlyozta: a 2007-ben kezdődött, idén záruló EU-s költségvetési időszak során a KEOP keretében Magyarországon 229 szennyvízprojekt indult el, ezek közül 8 ún. „nagyprojekt” – ilyen a Székesfehérvár térségi is, amely elsőként ért sikeresen a végéhez.

 

A Közreműködő Szervezetet képviselő dr. Kiss András a hasonló projektek fenntarthatóságára hívta fel a figyelmet, hiszen még egyszer ugyanarra célra a későbbiekben nem lehet majd támogatáshoz jutni. Így különösen fontos, hogy minél többen mihamarabb rákössenek a csatornahálózatra – így olcsóbb és ésszerűbb lehet az üzemeltetés, és hosszú távon akár csökkenhetnek a díjak.

 

A programban részt vevő települések polgármesterei a környezetvédelmi szempontokat, és az összefogás hasznosságát méltatták elsősorban. Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere megköszönve valamennyi szereplő közreműködést, a beruházás közösségformáló erejét említette, valamint aláhúzta: a hasonló, a lakosság életminőségét javító fejlesztések többnyire túlnyúlnak a politikai ciklusokon, ami a szereplők felősségteljes együttműködését feltételezi.

 

A négy település pályázatát az Európai Unió Kohéziós Alapja támogatta. A projekttámogatás mértéke 75,49%. A fennmaradó 2,14 milliárd forintra négy önkormányzat önerőként vállalt kötelezettséget. A projekt szerencsés fordulattal 2012-ben és 2013-ban további támogatást nyert, az EU Önerő Alapjából és a Belügyminisztérium önerő alapjából, így végül az önerő 541,2 millió forinttal csökkent. A projekt keretében megvalósított létesítményekkel a települések „gazdagodnak”, mivel azok az önkormányzatok 100%-os tulajdonába kerülnek Pákozdon, Pátkán, Seregélyesesen és Székesfehérváron egyaránt. 

 
2013.12.02. 12:15
Vissza